Milyen hatása van az Azonnali Áthidaló, illetve Áthidaló kölcsönszerződésemre, ha már a moratóriumos időszakot megelőzően is volt elmaradásom?

Önre is érvényesek az előző pontban részletesen kifejtett hatások, azzal a különbséggel, hogy a kiutalást követően a korábbról, a moratórium előtti időszakból felhalmozódott tartozását tőkésíteni fogjuk (a moratórium alatt felhalmozódott tartozás viszont nem tőkésíthető). Ez azt jelenti, hogy ezentúl ez az összeg is a fennálló tőketartozását fogja növelni, mely után az esedékes kamatokat meg kell fizetnie. Mivel a fennálló tőketartozásának az összege emelkedik a moratórium előtt meg nem fizetett tartozás összegével, ezáltal a havonta fizetendő kamat összege is nő. Azonban a törlesztőrészletének összege nem haladhatja meg a jogszabályi rendelkezés alapján a moratóriumot megelőző mértéket, így a havonta érkező befizetéséből kisebb összeg fordítható a moratórium alatt felgyűlt tartozásai megfizetésére, ezáltal meghosszabbodik a moratóriumos kötelezettség teljesítésének időszaka. A hátralékkal megnövelt tőkeösszeg miatt a lakáskölcsön törlesztő részletek darabszáma, valamint a lakáskölcsön futamideje is nőni fog.

További gyakran felmerülő kérdések