A felújítások keretében leggyakrabban festettek, mázoltattak, illetve a burkolatokat cserélték ki. Az összes felújítás 73 százalékában ezeket a munkálatokat végeztették el az ingatlantulajdonosok.
Jóval kisebb mértékben, a tatarozáson átesett ingatlanok kevesebb, mint felében került sor a nyílászárók cseréjére is, és 23 százalék esetében tudtak sort keríteni a víz-, gáz- illetve az elektromos hálózatok cseréjére. Sokan indokoltnak tartották a fűtési rendszer cseréjét, korszerűsítését, de erre csak az ingatlanok 21 százalékában kerülhetett sor.

A felújításhoz szükséges anyagi forrásokat az esetek közel felében saját megtakarításaikból fedezték a családok. A felújítást végzők 11 százaléka személyi kölcsönt vett igénybe, 9 százalékuk lejáró lakás-előtakarékossági szerződését használta fel a felújításra, 8 százalékuk pedig jelzáloghitelt vett fel.
A kutatásban részt vevők fele legfeljebb 1 millió forintot vagy annál alacsonyabb összeget tudott költeni otthona felújítására. Mindössze a megkérdezettek 6 százaléka jelezte, hogy 5 millió forint feletti összeget költött a tatarozásra.
„2021 a felújítások éve lehet” – jelentette ki Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója a felméréssel kapcsolatban. „A felújításokat támogató állami segítség mellett várhatóan sokan használhatják fel az önerő előteremtéséhez a lakás-előtakarékossági szerződésüket is. A Fundamenta friss kutatásából ugyanis az is kiderült, hogy azok, akik rendelkeznek lakásszámlával, gyakrabban képesek felújítani otthonukat és ezzel növelni az értékét. A lakás-előtakarékossági szerződéssel rendelkezők mindössze 19 százaléka lakik olyan ingatlanban, amelyik soha vagy csak több mint 10 éve volt felújítva” – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
További információ:
Szabó Linda
Fundamenta-Lakáskassza Zrt.
igazgató
Marketing és kommunikációs igazgatóság
Mobil: +36 20 468 8782
szabo.linda@fundamenta.hu
Keszthelyi Lívia
kommunikációs szakértő
Marketing és kommunikációs igazgatóság
Mobil: +36 70 514 7570
keszthelyi.livia@fundamenta.hu