A lakás-előtakarékossági konstrukció lakáscéljai megvalósításában segíti Önt. Amennyiben a Lakásszámlája felhasználásakor állami támogatást (2018. október 17. előtt kötött szerződések esetében) vagy termékkedvezményt (2018. október 17. napjától kötött szerződések esetében) igénybe kíván venni, úgy kizárólag lakáscélra fordíthatja az összeget. Ezért a választott lakáscéltól függően a kifizetés előtt és a kifizetés után is igazolnia kell a lakáscélú felhasználást.
- WebBankárban:>>Főoldal>>Ügyintézés>>Lakásszámla felhasználása
- Postai úton: Fundamenta-Lakáskassza Zrt. H-1922 Budapest
- Ügyfélpontunkon:1123 Budapest, Alkotás utca 55-61. - Nyitvatartás és Időpontfoglalás
A kifizetést kezdeményező dokumentummal (kiutalást elfogadó nyilatkozat, felmondási nyilatkozat lakáscélú felhasználás esetén, illetve hitelkérelem) együtt várjuk Öntől a lakáscélú felhasználás előzetes igazolására szolgáló iratokat is.
Az adásvételi szerződést megkötheti a Lakásszámlája kiutalási időszakának kezdete vagy a felmondási nyilatkozat beküldése előtt is.
Fontos, hogy az adásvételi szerződés alapján legyen még fennmaradó, kifizetetlen vételárrész:
- felmondás esetén a felmondási nyilatkozata beérkezésekor,- kiutalás esetén a kiutalási időszak kezdetekor,- Áthidaló kölcsön igénylése esetén pedig a kölcsönkérelem befogadásakor.
A kifizetés egyik feltétele a lakáscélú felhasználás igazolása. Így ameddig nem kerül benyújtásra, addig a szerződés kifizetése sem történik meg.
Egy ingatlant jelölhet meg finanszírozott ingatlanként. Az adott ingatlannal kapcsolatban azonban több lakáscélt is megjelölhet, például hitelkiváltást és felújítást.
Lakóingatlan és üdülő megjelölése fogadható el. Ilyen például a lakás, családi ház (lakóház), tanya, építési telek, az ingatlan-nyilvántartásban üdülőként (üdülőépület, hétvégi ház, apartman, nyaraló, csónakház) feltüntetett vagy ilyenként feltüntetésre váró építmény.
- A szerződő lakáscéljára, vagy
- a kedvezményezett jelölése esetén a kedvezményezett lakáscéljára, vagy
- a szerződő, illetve – kedvezményezett jelölése esetén – a kedvezményezett közeli hozzátartozójának lakáscéljára.
Ha közeli hozzátartozó lakáscéljára fordítják, kérjük, töltsék ki a közeli hozzátartozó adataival a Közeli hozzátartozói nyilatkozatot.
Ha a szerződő, illetve a kedvezményezett közeli hozzátartozójának lakáscéljára használják fel a lakásszámlát, Közeli hozzátartozói nyilatkozat kitöltése szükséges.
Amennyiben a megtakarítási idő lejáratakor kiutalással szűnik meg a szerződés, úgy kedvezményezett jelölése esetén a cselekvőképes kedvezményezett írja alá a nyilatkozatot, minden más esetben a szerződő.
Felmondás esetén mindig a szerződőnek kell aláírnia.
Az Ön által választott lakáscél határozza meg azt, hogy milyen dokumentummal szükséges igazolni a lakáscélú felhasználását.
A leggyakoribb lakáscélok és igazoló dokumentumok:
- Felújítás, korszerűsítés
- Tulajdoni lap
- Hitelkiváltás
- Hitelintézeti igazolás másolata
- Vásárlás
- Tulajdoni lap, és
- adásvételi szerződés másolata
- Építkezés
- Tulajdoni lap, és
- Legfeljebb 300 nm összes hasznos alapterületű új lakóépület építése esetén ügyfélbeadvány kivonat másolata, vagy az építés megkezdését igazoló okirat másolata, vagy ÉTDR visszaigazolás másolata,
- 300 nm-t meghaladó összes hasznos alapterületű új lakóépület építése, valamint meglévő lakóépület bővítése esetén jogerős építési engedély másolata
További információt, valamint részletes tájékoztatást a következő dokumentumokban talál:
Tájékoztató a lakáscél igazolásról magánszemélyek részére
Tájékoztató lakáscél igazoláshoz társasházak és lakásszövetkezetek részére
Alapesetben igen, ez alól két kivétel van:
- Tulajdoni lapból kizárólag hiteles eredeti (elektronikus, vagy papír alapú) példányt fogadhatunk el.
- Társasházak és lakásszövetkezetek hitelkiváltása esetén szintén eredeti hitelintézeti igazolás szükséges.
A tulajdoni lapot a Fundamenta kéri le a ingatlannyilvántartási rendszerből a Díjtáblázatban meghatározott díj ellenében. Ezért alapesetben ezt nem szükséges beküldenie. Amennyiben rendelkezésére áll 30 napnál nem régebbi Tulajdoni lap, úgy a kifizetéshez kapcsolódó igényléssel együtt lehetősége van azt eljuttatni hozzánk, ebben az esetben a Fundamenta által nem kerül lekérésre.
Abban az esetben van rá lehetőség, ha az elő- vagy végtörleszteni kívánt hitelét lakáscélra folyósították, melyet a folyósító pénzintézet igazol az alábbi nyomtatvány kitöltésével: Hitelintézeti igazolás - magánszemélyek részére.
Amennyiben nem töltik ki a nyomtatványt, hanem saját formátumú igazolást állítanak ki, úgy kérjük, csatolja a hitelintézettel kötött kölcsönszerződés másolatát is.
Amennyiben a Fundamenta által folyósított hitelét kívánja kiváltani, nincs szükség külön nyomtatvány beküldésére, elegendő megadnia a kiváltandó szerződések számát.
- WebBankárban>> Főoldal>>Ügyintézés >>Lakáscél igazolás és módosítás
- Postai úton: Fundamenta-Lakáskassza Zrt. H-1922 Budapest
- Ügyfélpontunkon: 1123 Budapest, Alkotás utca 55-61. Nyitvatartás: H-K-CS: 8:00–16:30, SZE: 8:00-18:00, P: 8:00-16:00 Időpontfoglalás
Az Ön által választott lakáscél határozza meg, hogy milyen dokumentummal és milyen határidőn belül igazolhatja, hogy a kifizetett összeget lakáscélra fordította.
A leggyakoribb lakáscéloknál:
- Felújítás, korszerűsítés
- 180 nap
- 10.17. előtt kötött, állami támogatással történő kifizetés esetén számla másolatokkal és számlaösszesítővel
- 10.17. napjától kötött, termékkedvezménnyel növelt kifizetésnél Nyilatkozat a lakás-előtakarékossági szerződés lakáscélú felhasználásáról nyomtatvány másolata,
- Hitelkiváltás
- 60 nap
- Utólagos hitelintézeti igazolás másolata
- Vásárlás
- 180 nap használt vagy 18 hónap új építésű ingatlan vásárlása esetén
- tulajdoni lap, vagy
- eladó nyilatkozat másolata, vagy
- tulajdonjog bejegyzésről szóló földhivatali határozat másolata
- Építés
- 18 hónap
- 10.17. előtt kötött, állami támogatással történő kifizetés esetén számla másolatokkal és számlaösszesítővel(Az elfogadható termékek és szolgáltatások köréről példákat ide kattintva talál.
- 10.17. napjától kötött, termékkedvezménnyel növelt kifizetésnél Nyilatkozat a lakás-előtakarékossági szerződés lakáscélú felhasználásáról nyomtatvány másolata
A teljes lista, valamint részletes információ ide kattintva érhető el.
Abban az esetben, ha az előírt határidőn belül nem, vagy csak részben tudja igazolni a kifizetett összeg lakáscélú felhasználását, akkor a kifizetett állami támogatás (2018. október 17. előtt kötött szerződések esetében), illetve a termékkedvezmény (2018. október 17. napjától kötött szerződések esetében) arányos részét, a mindenkori jegybanki alapkamattal növelve vissza kell fizetnie.
Amennyiben hitelt is folyósítottunk az Ön részére, úgy a lakáscélú felhasználás igazolásának hiányában a kölcsönszerződését felmondhatjuk, így a fennálló tartozása egy összegben, azonnal esedékessé válik.
Ha a lakáscélú felhasználást nem igazolja és az állami támogatás arányos részét sem fizeti vissza, akkor a hatályos jogszabályok értelmében a Fundamenta köteles – a Magyar Állam nevében – polgári peres, vagy nemperes eljárásban érvényesíteni a követelést, amelynek költségei (jogi képviseleti munkadíj stb.) Önt terhelik, majd az eljárást követően a követelést az adóhatóság adók módjára behajtja.
Alapesetben igen, ez alól két kivétel van:
- Tulajdoni lapból kizárólag hiteles eredeti (elektronikus, vagy papír alapú) példányt fogadhatunk el.
- Társasházak és lakásszövetkezetek hitelkiváltása esetén szintén eredeti hitelintézeti igazolás szükséges.
Lakáscélú felhasználás igazolásaként olyan számla fogadható el, amely főként a lakás átalakítással, komfortosítással, a lakhatóság biztosításával, vagy építéssel kapcsolatos. Elfogadhatóak továbbá az udvar, kert kialakításához kapcsolódó számlák is.
Az elfogadható termékek és szolgáltatások köréről példákat ide kattintva talál.
Fontos, hogy
- előlegszámla csak végszámlával együtt fogadható el,
- a termék vagy szolgálatás összértéke legyen kiegyenlítve, melyről szükség esetén csatolja a bizonylatot,
- egy számlán több tétel is szerepelhet, ezek közül kizárólag lakáscélú tételeket vesszük figyelembe az elszámolásnál,
- külföldön kiállított számlához bármely Fordító Iroda által készített magyar nyelvű, hiteles fordítás szükséges, kivéve, ha német, ill. angol nyelven íródott a számla.
A számlák keltezésének legkorábbi elfogadható dátuma:
- Azonnali áthidaló kölcsön és Áthidaló kölcsön esetén: a hitelkérelem befogadásának napja
- Lakáskölcsön esetén: a kiutalási időszak első napja
- Kiutalás esetén: a kiutalási időszak első napja
- Lakáscélú felmondás esetén: a felmondási nyilatkozat beérkezésének napja
Előlegszámla esetén a végszámla kiállításának dátumát vesszük figyelembe.
A számláknak a szerződő, a kedvezményezett vagy a megjelölt közeli hozzátartozója nevére és a finanszírozott ingatlan címére kell szólniuk.
Igen, elfogadható lehet. Ilyen esetben a lakáscélra felhasználható termékekről anyagokról szóló adásvételi szerződés másolatát szükséges elküldeni, melynek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
- eladó és vevő neve, személyes adatai (születési dátum, hely, anyja neve, lakcíme, személyi igazolvány száma),
- megvásárolt termék megnevezése, mennyisége, ellenértéke
- eladó és vevő aláírása
- Két tanú neve nyomtatott betűkkel, lakcímük és aláírásuk
- keltezés
Felújítás vagy építés esetén a saját kezűleg végzett munkálatok értékbecslés útján igazolhatók. Amennyiben ezt a megoldást választja, kérjük, hogy vegye fel a kapcsolatot az alábbi listában szereplő értékbecslő valamelyikével: Értékbecslői lista
Az értékbecslés díjáról a hatályos díjtáblázatunkban találhat információt.
A lakáscél módosítására abban az esetben van lehetőség, ha az eredeti és a módosítani kívánt lakáscél igazolására rendelkezésre álló határidő még nem telt le.
Amennyiben hitelt nem folyósítottunk Önnek, legegyszerűbben a WebBankár>>Főoldal>>Ügyintézés>>Lakáscél igazolás és módosítás menüpontban kezdeményezheti a módosítást, vagy egyéb módon juttassa el a Lakáscél módosítási kérelem dokumentumot.
Hitel esetén a módosítás lehetőségével kapcsolatban itt talál bővebb információt: Utólagos, ügyfél kérésére történő hitelszerződés módosításokról szóló tájékoztató
Amennyiben előre nem látható körülmények miatt nem tudja a kifizetett összeget határidőn belül felhasználni, akkor egy alkalommal kérheti a határidő meghosszabbítását. Ebben az esetben kérelmét kérjük, juttassa el hozzánk elérhetőségeink valamelyikén:
- WebBankárban>> Új üzenetben, a megfelelő kategória és tárgy kiválasztásával.
- Postai úton: Fundamenta-Lakáskassza Zrt. H-1922 Budapest
- Ügyfélpontunkon:1123 Budapest, Alkotás utca 55-61.Nyitvatartás: H-CS: 8:00–16:30, P: 8:00-16:00 Időpontfoglalás