Egyre több álom születik és válhat valóra – Újra várja a pályázókat a Fundamenta Gondoskodás Alapítvány!

Ismét meghirdette „Álom születik” pályázatát a Fundamenta Gondoskodás Alapítvány. A program célja, hogy életminőségük javításában segítse azokat a hátrányos helyzetű családokat, amelyek súlyosan beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelnek. Az „Álom születik” olyan fejlesztőeszközök, kezelések és segédeszközök finanszírozását támogatja, amelyek megkönnyítik a rászorulók mindennapjait.

Tizenhárom évvel ezelőtt, a Fundamenta közösségében született meg a gondolat, hogy ha valaki bajba kerül, nem maradhat egyedül. Ez a felismerés keltette életre 2013-ban a Fundamenta Gondoskodás Alapítványt, amely kezdetben a vállalat munkatársainak támogatására jött létre, azóta viszont emberek százainak segített túlélni a nehéz, sokszor kilátástalannak tűnő helyzeteket. Az „Álom születik” pályázat rendszeresen ad esélyt azoknak a családoknak, ahol beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelnek. Az elmúlt években összesen 275 család jutott hozzá a szükséges eszközökhöz vagy kezelésekhez az alapítvány segítségével, közülük 175 éppen ezen a programon keresztül.

„Az alapítvány munkája nem merül ki a pénzösszegek kiosztásában. Amikor egy szülő nap mint nap azért küzd, hogy gyermekének a lehető legjobb ellátást biztosítsa, gyakran érzi magát egyedül, elszigetelve. Az Álom születik pályázatunkkal azt üzenjük, hogy látjuk, meghallgatjuk és értjük őket. A 2024-es év tapasztalatai is ezt erősítik, hiszen minden benyújtott pályamunka pozitív elbírálásban részesült. A mi szerepünk az, hogy a családok mögött álljunk, és együtt dolgozzunk azért, hogy minél több álom váljon valóra.” – fogalmaz Göncz Erika, a Fundamenta Gondoskodás Alapítvány kuratóriumi tagja és a Fundamenta Személyi Bankár hálózat Alapító Szervezeti Vezetője.

A pályázat benyújtásának feltételei

Pályázatot nyújthat be minden olyan család, ahol 18 év alatti, igazoltan beteg vagy fogyatékkal élő gyermek él, és a család –  anyagi helyzete miatt – önállóan nem tudja biztosítani a gyermek számára nélkülözhetetlen fejlesztést, kezelést vagy az életminőséget javító eszközöket. A kérelmeket elektronikus úton, online űrlapon keresztül lehet beküldeni, a szükséges igazolások csatolásával.

A pályázatra a jelentkezési határidő 2026. február 28. 23:59. A pályázatok elbírálását követően a kuratórium legkésőbb 2026. március 31-ig határozatban dönt a támogatás mértékéről, az eredményről pedig a pályázatban megadott e-mail címen, 15 munkanapon belül értesítést küld a családoknak. Az elbírálás kizárólag szakmai és szociális szempontok alapján történik.

Országos összefogás a jó ügyekért

A Fundamenta Gondoskodás Alapítvány ma már négyszintű támogatói hálózattal működik, ahol országszerte nagykövetek, önkéntesek, valamint a Fundamenta Személyi Bankárai segítik az alapítvány munkáját. A pénzbeli hozzájárulások mellett az alapítvány egész évben aktív: véradásokkal, tanszergyűjtésekkel, karácsonyi ajándékozással és jótékonysági licitekkel is jelen van a rászorulók mellett. A felajánlásokat folyamatosan fogadják, hiszen a támogatásra az év 365 napján szükség van.

A növekvő számú adományozónak köszönhetően évről évre egyre több gyermek álma válhat valóra. Az alapítvány arra biztatja a rászoruló családokat, hogy merjenek élni a lehetőséggel, és higgyenek abban, hogy a segítség elérhető!

A Fundamenta vezetősége és munkatársai számára fontos érték a társadalmi felelősségvállalás, hiszen a vállalat üzleti tevékenysége a lakhatás finanszírozásához, a hosszú távú öngondoskodáshoz és a tudatos jövőtervezéshez kapcsolódik. A Fundamenta közel 30 éves története során nem csak üzleti eredményeinkre lehetünk büszkék, hanem arra a tevékenységünkre is, amelyet a jövőről történő felelős gondolkodás jegyében folytattunk mind vállalati, mind munkatársi szinten. Ennek keretében mindig is az élet valódi értékeire fókuszáltunk: a hátrányos helyzetben élő és beteg gyermeket nevelő családok segítésére, kulturális események, projektek, diákversenyek támogatására és nem utolsó sorban környezetünk védelmére.

 

További információk:

Fundamenta Gondoskodás Alapítvány

1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.

+36 70 383 51 63

alapitvany@fundamenta.hu

Vissza a cikkekhez