Tovább folytatódott a hazai lakóingatlan-piac korrekciója a harmadik negyedévben: a kereslet mérséklődésével párhuzamosan az árdinamika lassult, miközben a kínálati oldal továbbra is viszonylag stabil maradt. A keresleti index az előző negyedévi érték 75 százalékán, míg az árindex annak 88 százalékán áll, ami egy kiszámíthatóbb piaci környezet kialakulását jelzi, egyúttal a vásárlást tervezők számára kedvezőbb alkupozíciót teremt. A többi között ez derül ki a Fundamenta – ingatlanközvetítéssel is foglalkozó – Személyi Bankárai körében végzett felmérés legfrissebb eredményeiből. Az InPulzus index célja, hogy negyedéves rendszerességgel helyzetképet adjon a hazai lakóingatlan-piac meghatározó folyamatairól.
Visszafogottabbá vált a kereslet
A nyár folyamán tovább mérséklődött a lakóingatlanok iránti kereslet: a szeptemberi felmérésben a válaszadók több mint 91 százaléka számolt be csökkenő keresletről a saját régiójában, szemben a júniusi 71,7, illetve a márciusi 51,7 százalékkal. A változás az InPulzus keresleti indexen is jól látható: a mutató az előző negyedévi érték 75 százalékán, a márciusi első méréskor rögzített érték 61 százalékán áll.
A három mérési pont alapján ugyanakkor nem egy új piaci helyzet kialakulása, hanem az év eleji, rendkívül magas aktivitás fokozatos lecsengése rajzolódik ki. A tavalyi év végén több tényező, köztük az Otthon Start Program elindítása is jelentős keresletet generált, így a lakáspiac rendkívül magas bázisról kezdte meg az idei évet. A kereslet mérséklődése ezért egyben azt is jelzi, hogy az év eleji kiugró aktivitást egy kiszámíthatóbb, kiegyensúlyozottabb piaci működés váltja fel.
Regionálisan ugyanakkor jelentős különbségek láthatók. A kereslet a dunántúli területeken csökkent a legnagyobb mértékben, miközben Budapest és Pest megye kereslete stabilabb képet mutatott. Ez arra utal, hogy az ország egyes térségeiben eltérő ütemben zajlik a piaci alkalmazkodás, így a helyi adottságoknak és a megfelelő árazásnak továbbra is fontos szerepe lehet.