Bővül a család

Hurrá, bővül a család! – de hogy fogunk elférni?

 

Ahogy bővül a család, az eddigi otthon már nem feltétlenül biztosít elég teret. Ami ma még kényelmes, pár év múlva könnyen szűkössé válhat, ezért az otthonteremtést nem lehet elég korán elkezdeni!

 

Egy lakás-előtakarékossági szerződés jelentős segítség lehet majd akár a közeli, akár a távoli jövőben.

Megtakarítanék, nem szeretnék hitelt

A lakásszámla olyan rugalmas, a változásokhoz, a család igényeihez alakítható megoldást nyújt, ami egyszerre tervezhető és kiszámítható, ugyanakkor az aktuális körülményekhez igazítható.

Válassza a Jövőépítő Lakásszámlát Kamatbónusszal, és használja ki az Első Lépés, Könnyű Start és Hűség akciók előnyeit. Így most még kedvezőbb feltételekkel, akár számlanyitási díj nélkül indíthatja el megtakarítását.

Megtakarítás hitellel együtt

Egy család életében nagy boldogság, ha érkezik az első vagy akár a második, harmadik gyermek! Igen ám, de ilyenkor bizony jó lenne még egy szoba, vagy később még nagyobb szoba, hogy kényelmesen elférjenek a kicsik, a nagyobb pedig időnként elvonulhasson, legyen önálló élettere. Ha a költözés hamarosan szükségessé válik, van rá megoldás.

 

Most azonnal szükségem van pénzre

Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell költözni, mert a már meglévő házunkat, lakásunkat tudjuk bővíteni, akkor nem is kell várnunk, máris bele lehet vágni a kényelmes álomotthon kialakításába az azonnali áthidaló kölcsön segítségével.

Számlanyitási díj nélkül szeretném elindítani a megtakarítást

Ha megtakarítani szeretne kedvező indulási feltételekkel és magas hozammal, akkor a Jövőépítő Lakásszámlánkat ajánljuk, amelyhez kétféle akció közül választhatja ki az Önnek megfelelőt.

Hogyan nyithat Fundamenta Lakásszámlát?

A lakás-előtakarékossági szerződés megkötésre több lehetőség is rendelkezésére áll:

A jelen tájékoztatás nem tekinthető a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. részéről hivatalos ajánlattételnek, az itt leírtak kizárólag a figyelemfelkeltést célozzák. A tájékoztatás nem teljeskörű, a termék részletes feltételeit az Üzletszabályzat, valamint a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. által nyújtott termékekről és azok feltételeiről szóló hirdetmény tartalmazza.

1 A lakás-takarékpénztár által nyújtott áthidaló kölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 7,43% a jelzálog fedezete mellett nyújtott áthidaló kölcsön, amely az Otthontervező Lakásszámla 80 (6 év 8 hónap megtakarítási idő) módozatra vonatkozik.

Reprezentatív példa: a hitel teljes összege 5.000.000 forint, a hitelkamat mértéke évi fix 6,9% az áthidaló szakaszban, évi fix 2,85% a lakáskölcsön szakaszban, futamideje 56+78=134 hó. A hitel teljes díjában foglalt díjak: számlanyitási díj: 50.000 forint, folyósítási díj: 50.000 forint, számlavezetési díj: 244 forint/hó, jelzálogbejegyzéshez kapcsolódó költségek: 90.700 forint. Az áthidaló szakaszban a törlesztőrészletek száma 56, a havi törlesztőrészlet nagysága 53.994 forint, a törlesztőrészletek összege 2.949.168 forint. A lakáskölcsön szakaszban a törlesztőrészletek száma 77, a havi törlesztőrészlet nagysága 41.500 forint, a törlesztőrészletek összege 3.198.422 forint. A fogyasztó által fizetendő teljes összeg 6.988.934 forint.

2 A lakás-takarékpénztár által nyújtott azonnali áthidaló kölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 8,93% a jelzálog fedezete mellett nyújtott azonnali áthidaló kölcsön, amely az Otthontervező Lakásszámla 80 (6 év 8 hónap megtakarítási idő) módozatra vonatkozik.

Reprezentatív példa: a hitel teljes összege 5.000.000 forint, a hitelkamat mértéke évi fix 7,50% az azonnali áthidaló szakaszban, évi fix 2,85% a lakáskölcsön szakaszban, futamideje 80+78=158 hó. A hitel teljes díjában foglalt díjak: számlanyitási díj: 50.000 forint, folyósítási díj: 50.000 forint, számlavezetési díj: 244 forint/hó, jelzálogbejegyzéshez kapcsolódó költségek: 90.700 forint. Az azonnali áthidaló szakaszban a törlesztőrészletek száma 80, a havi törlesztőrészlet nagysága 56.494 forint, a törlesztőrészletek összege 4.442.440 forint. A lakáskölcsön szakaszban a törlesztőrészletek száma 77, a havi törlesztőrészlet nagysága 41.500 forint, a törlesztőrészletek összege 3.200.925 forint. A fogyasztó által fizetendő teljes összeg 7.878.853 forint.

A THM meghatározása az aktuális feltételek és hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tartalmazza jelzáloggal terhelendő ingatlan biztosításának díját. A hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog, az ingatlanra vagyonbiztosítási szerződés megkötése szükséges.

A hitelfelvétel nem ingyenes.