Önre is érvényesek az előző pontban részletesen kifejtett hatások, azzal a különbséggel, hogy
a kiutalást követően a korábbról, a moratórium előtti időszakból felhalmozódott tartozását tőkésíteni fogjuk (a moratórium alatt felhalmozódott tartozás viszont nem tőkésíthető). Ez azt jelenti, hogy ezentúl ez az összeg is
a fennálló tőketartozását fogja növelni, mely után az esedékes kamatokat meg kell fizetnie.
Mivel a fennálló tőketartozásának az összege emelkedik a moratórium előtt meg nem fizetett tartozás összegével, ezáltal a havonta fizetendő kamat összege is nő. Azonban a törlesztőrészletének összege nem haladhatja meg a jogszabályi rendelkezés alapján a moratóriumot megelőző mértéket, így a havonta érkező befizetéséből kisebb összeg fordítható a moratórium alatt felgyűlt tartozásai megfizetésére,
ezáltal meghosszabbodik a moratóriumos kötelezettség teljesítésének időszaka. A hátralékkal megnövelt tőkeösszeg miatt a lakáskölcsön törlesztő részletek darabszáma, valamint a lakáskölcsön futamideje is nőni fog.
További gyakran felmerülő kérdések